Az augusztus elejei székworksop után mi is "nyaraltunk" és azért írom ezt idézőjelben, mert a házunkban igaz pihenni már lehet, csak mi nem tudunk. Annyi teendő van és annyi lehetőség, amely arra buzdít, hogy csináljuk, hogy néha azt is elfelejtjük, hogy ez ugyanolyan munka, mintha más munkát végeznénk. Hogy miért nem érezzük ezt munkának? Egyszerű a válasz: szeretjük.

Megérkeztek anyukámék és a sok ajándék és beszélgetés után elindultunk nagyokat sétálni: a tóra, Koppány kápolnájához, majd vasárnap délelőtt a pincesorra.

Aki már alkotott, az tudja, hogy milyen az az érzés, amikor valamiben benne vagy, mint egy buborékban, amikor úgy érzed, hogy a kreativitás beszippantott, amikor a körülötted levő világot érzékeled, reagálsz rá, de igazából belülre figyelsz és arra, aminek éppen életet, lelket adsz.

Szombat délelőtt a 3 szerethető zöld nő, hiszen véletlenül mindegyikük zöld pólóban volt plusz én. Néha beszélgettünk, néha nevettünk, de legtöbbször egy nagy alkotói csend közepén ültünk és szorgalmasan dolgoztunk.

Az ötlet a padlásról indult... Régi székek félig szétesve, ülőlap nélkül, de még mindnig stabilak. Székek, amelyeket édesapám gyűjtögetett évek alatt és most mi kaptuk meg. Sok-sok szék, amelyben mi láttuk a fantáziát és a Pinterest, ahol gyönyörű színes székeket láttunk mindketten.

ÖTYE, azaz Öreg TYúkok Egyesülete. Sokan ismerik a rövidítést és félreértés ne essék, ezt a mozaikszót, mi nők találtuk ki, éppen ezért nem sértő füleinknek, hanem inkább jóhangzású.