Mert megérdemeljük! Punktum.

Mert megérdemeljük! Punktum.

Mert megérdemeljük! Punktum.

Sun, 08/17/2014 - 20:38
Potápi Rita

Vasárnap. Hála az Istennek, hogy itt van a felmentő sereg és mivel tegnap mindent megcsináltak és nagyon sokat dolgoztak azt mondtuk nekik, hogy ma kirándulunk a kedvükért, hogy lássák milyen is ez a zsákfalu. Az igazság az, hogy mi ketten már a karunkat sem tudjuk felemelni olyan fáradtak vagyunk. Tibor pedig a sok portól még a maszk ellenére is nem alszik napok óta, mert az allergiája így felerősödött. A pince penésze nekem sem tett jót úgy köhögök, mint tinédzser koromban és az alvás már nekem sem megy két-három napja. Így úgy döntöttünk, hogy megérdemeljük! Punktum.

1.jpg

Az első negyven méter és már itt is a templom.

2.jpg

A falutól végén jobbra a gyönyörű tó.

3.jpg

 

 Őszintén bevallom a fűzfák alatti padon ülve elérzékenyültem és elbőgtem magam a boldogságtól a férjem karjaiban.  Egy csoda a természet, a szerelem és a ház.